KÖSZÖNTŐ

 

Üdvözöljük a Magyar Köztársaság ügyészségének honlapján!

A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint "A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről." Az ügyészség a közérdek védelmezője, és ezáltal közreműködik az egyéni jogok érvényre juttatásában.

A Magyar Köztársaság ügyészi szervezete az ezredfordulón számot vetett eddigi eredményeivel, és felmérte az előtte álló új korszak kihívásait. Annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás rendszerében betöltött szerepéből adódó feladatait továbbra is kiemelkedő színvonalon láthassa el, az ügyészség a megújulás mellett döntött. A reform a szervezet korszerűsítését, annak rugalmasabbá, hatékonyabbá tételét jelenti, egyúttal szemléletváltást is kíván.

Magyarország 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagja. A már megvalósult reformok következtében az ügyészi szervezet képes ellátni az abból adódó kötelezettségeket és uniós ügyészségként működik tovább.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzetközi elismertség mellett egy szervezet csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha a hazai társadalom támogatását élvezi.A támogatottsághoz arra van szükség, hogy az ügyészek által végzett munkát  megismerhetővé és érthetővé tegyük mindenki számára. Az internetes hozzáférés személyesebb kapcsolatot jelent, amely oldja a formális működésből fakadó zártságot és alkalmas arra, hogy közelebb hozza, megfoghatóbbá tegye a modern állam működéséhez nélkülözhetetlen intézmény, az ügyészség tevékenységét.