A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a mai napon hozott jogerős másodfokú határozatával súlyosabb büntetést szabott ki a sokak által ismert siófoki vállalkozó megölése miatt indult büntetőügyben.

2014 augusztusában a hatvanegy éves siófoki vállalkozót otthonának udvarán az egyik vádlott egy fémcsővel fejbe ütötte, majd társával elvették a nála lévő készpénzt és mobiltelefonját. A sértett a bántalmazás következtében elszenvedett koponyacsonttörés miatt életét vesztette. Harmadik társuk – akinek a halálos bántalmazásról nem volt tudomása – az elkövetők helyszínre szállításában segédkezett, illetve a közelben várta őket.

Az ügyészség a bántalmazásban közreműködő vádlottakat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolta, melyet egyikük tettesként, másikuk bűnsegédként követett el. A harmadik vádlottal szemben a vádemelésre bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt került sor.

Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék az áldozatot ténylegesen bántalmazó elsőrendű vádlottat visszaesőként tizenhat év szabadságvesztésre, társát többszörös visszaesőként húsz év szabadságvesztésre, a rablásban bűnsegédként közreműködő harmadik vádlottat pedig hat év szabadságvesztésre ítélte.

A Zala Megyei Főügyészség a sértett életét kioltó elsőrendű vádlott terhére büntetésének súlyosítása végett fellebbezett, mely fellebbezését a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta.

Az ügyészi fellebbezés eredményes volt. A Pécsi Ítélőtábla – egyetértve az ügyészi állásponttal – az elsőrendű vádlott büntetését tizennyolc évre súlyosította.

Hozzászólások lezárva.