Az ügyészség indítványára a nyomozási bíró elrendelte a késsel fenyegetőző férfi letartóztatását.

A Bonyhádi Járási Ügyészség indítványt tett a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírájához annak a 30 éves gyanúsítottnak a letartóztatására, aki 2020. augusztus 8-án délután Bonyhád központjában az utcán támadott meg egy férfit.

A nyomozás eddigi adatai szerint előzetes szóváltást követően a gyanúsított megfogta a sértett nyakát, meglökte, majd több alkalommal nagy erővel arcon ütötte, akinek ennek következtében könnyű sérülései keletkeztek. A bántalmazást követően a sértett egy lépcső aljához ült, a gyanúsított pedig megkérdezte, hogy mennyi pénz van nála. Az elkövető a nadrágzsebéből elővett egy kb. 8-10 cm pengehosszúságú kést, és azt a kezében tartva felszólította a sértettet a nála lévő pénz átadására azzal, hogy különben megszurkálja. A sértett a fenyegetés hatására átadta a nála lévő 7000 Ft készpénzt, majd hazaindult. A gyanúsított azonban utána ment és többször felszólította, hogy ne menjen a történtek miatt a rendőrségre.

A gyanúsítottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének, valamint könnyű testi sértés és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja terheli, melyek közül a legsúlyosabb bűncselekményt a törvény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel rendeli büntetni.

Az ügyészség álláspontja szerint a gyanúsított esetében a kényszerintézkedés általános és különös feltételei is fennállnak. A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványának helyt adva 2020. augusztus 11-én egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Hozzászólások lezárva.