A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványa nyomán a nyomozási bíró elrendelte annak a 31 éves, büntetett előéletű férfinek a letartóztatását, aki több, ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követett el újabb bűncselekményt.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétsége miatt folytat nyomozást két férfi ellen. Az ittas állapotban lévő gyanúsított és társa 2020. július 11-én éjfél után röviddel Bátonyterenyén szóváltásba kerültek két sértettel, akiket több alkalommal megütöttek és megrúgtak.

A bántalmazás következtében az egyik sértett a földre került, de a 31 éves férfi tovább bántalmazta őt ököllel, társa pedig meg is rúgta őt. A sértett élettársát ugyancsak bántalmazták, ő a földre esett és megszédült.

A sértettek a bántalmazás után bemenekültek az egyik társasház lépcsőházába, maguk után becsukták az ajtót, és mivel a gyanúsítottak az ajtón már nem tudtak bejutni, a most letartóztatott férfi a bejárati ajtó dupla üvegére ráütött. Ennek következtében a külső üveg betörött.

A sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A gyanúsítottak magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

A nyomozó hatóság azért kezdeményezte az ügy egyik terheltjének letartóztatását, mert a bűncselekményt ellene bírósági szakban folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el. Vele szemben az ügyészség 2020. áprilisában csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, illetve lopás miatt is vádiratot nyújtott be. A férfi többször volt már büntetve, legutóbb 2020. januárjában ítélte a bíróság elzárásra, ugyancsak garázdaság miatt.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását, a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében.

Hozzászólások lezárva.